Ökölvívás

Boksz szabályai ,és szépségei.


szorító

A mérkőzéseket szorítóban rendezik. A szorító négyzet alakú, amelyet négy, megfelelően a talajhoz rögzített oszlopon kifeszített kötélsor határol. A kötélsorok által határolt terület 4,90×4,90 m-nél kisebb, illetve 6,10×6,10 m-nél nagyobb nem lehet. A szorító talaját nemezlappal és arra helyezett ponyvával kell borítani.

kesztyű 

ökölvívó kesztyűk

A kesztyűk tömege 228 grammnál (8 uncia) könnyebb nem lehet. Mindkét kézre bandázst kell tekerni, mely nem lehet hosszabb 2,5 méternél és szélessége az 5,7 cm-t nem haladhatja meg. Ütni csakis a kesztyű elülső, párnázott részével szabad. Ez az ún. ütőfelület.

Ruházat

A versenyzőknek könnyű magas szárú cipőt (szögek és sarok nélkül), zoknit, combközépig érő nadrágot és trikót - mely fedi a mellkast és a hátat - kell viselniük. A trikón rajta lehet országnevük felirata és címere, amelyek nem foglalhatnak el 100 cm²-nél nagyobb felületet. Amennyiben a nadrág és a trikó megegyező színű, az öv vonalát 10 cm széles rugalmas öv viselésével kell jól láthatóvá tenni. (Az övvonal a köldök és a csípő felső része közötti képzeletbeli vonal)

Kötelező védőfelszerelések

  • Fejvédő. A versenyzők jelenleg csak fejvédőben léphetnek a szorítóba, azonban a pekingi olimpia után megszűnik a fejvédő használata. A fejvédő egyénileg formára alakított és a versenyzők felszerelésének részt képezi. A szorító sarka színétől függően piros vagy kék színű legyen.
  • Fogvédő. A versenyzőknek fogvédő viselése kötelező. A fogvédő legyen formára alakított. Ha valamelyik versenyzőnek nincs sajátja, annak a rendező ország házigazdái kötelesek térítés ellenében rendelkezésére bocsátani, melyet a versenyző vagy szövetsége fizet. A küzdelem alatt tilos a fogvédő szándékos eltávolítása, amennyiben a versenyző mégis ezt teszi, következménye intés vagy kizárás. Ha egy versenyző fogvédőjét kiütötték, a vezetőbíró küldje őt a színének megfelelő sarokba és a fogvédő tisztítása, illetve visszahelyezése után állítsa vissza a versenyzőt a megelőző pozícióba.
  • Mélyütés védő.

Mérlegelés

  • A versenyzőknek minden súlycsoportban a verseny első napján mérlegelniük kell reggel 8-10 óra között. A következő versenynapokon csak akkor kell 8-9 óra között mérlegelniük, ha aznap mérkőznek. Az első mérkőzés kezdete és a mérlegelés lezárása között három (3) tiszta órának kell eltelnie, kivéve, amikor a Végrehajtó Bizottság az Orvosi Bizottsággal történt konzultáció után úgy dönt, hogy ha a versenyző kevesebb, mint három óra elteltével a szorítóba áll, alkalmas a versenyzésre és ez nem hat ki károsan későbbi szereplésére.
  • Az első napi hivatalos mérlegelés eredménye meghatározza az ökölvívó súlycsoportját a verseny teljes időtartamára. Ennek ellenére minden olyan napon mérlegelnie kell, amikor mérkőzik, bizonyítva, agy aktuális súlya nem nagyobb súlycsoportja felső határánál. A versenyző csak abban a súlycsoportban mérkőzhet, amelybe a hivatalos mérlegelés alapján tartozik. A versenyző minden egyes napon hivatalosan csak egyetlen alkalommal mérlegelhet. Ezen egyetlen alkalommal rögzített testsúlya tekintendő véglegesnek.
  • A versenyző súlyát meztelenül mérik. A mérleg metrikus beosztású legyen. Elektronikus mérleg is használható.
  • Nemzetek közötti találkozón a versenyzők mérlegelése 30 percen belül zajlik. Azt a versenyzőt, amelyik a súlyhatáron túlesik, vagy a mérlegelés ideje alatt nem jelenik meg, vesztesnek kell tekinteni.

Menetek

Az olimpiákon, világbajnokságokon vagy Kontinentális Bajnokságokon, vagy tornákon 4×2 perces menetek vannak. A pekingi olimpia után helyreáll az 1996-ig létezett rend, a felnőtt férfi mérkőzések játékideje háromszor háromra módosul. Külön megegyezés alapján tarthatók 3×3 perces, 4×3 perces vagy 6×2 perces menetek is. Minden esetben a menetek között 1 perces szünetet kell tartani. A küzdelem megállítása intés; öltözet, felszerelés igazítása vagy egyéb más okból nem számít bele a kettő percbe.

A győztes személyének megállapítása [szerkesztés]

  • Pontozásos győzelem. A mérkőzés végén azt az ökölvívót hirdetik győztesnek, akit a pontozóbírók többsége győztesként hozott ki. Ha mindkét ökölvívó egyszerre sérült úgy meg, vagy egyszerre ütötte ki egymást, hogy nem tudják folytatni a küzdelmet, akkor a pontozóbírók mindkét fél javára pontot jegyeznek be és azt az ökölvívót hirdetik győztesnek, akinek eddig, illetve a mérkőzés aktuális befejezéséig több pontja van.
  • Győzelem visszalépés következtében. Ha egy ökölvívó jelentős mértékű sérülés vagy más ok miatt visszalép, vagy a menetet követő szünet után nem folytathatja a küzdelmet, akkor ellenfelét hirdetik győztesnek.
  • Győzelem RSC által (RSC = referee stop contest: a vezetőbíró megállítja a mérkőzést). A vezetőbíró megállítja a mérkőzést ha megítélése alapján egy ökölvívó klasszisokkal gyengébb ellenfelénél vagy képtelen a mérkőzés folytatására, valamint ha sérülést szenved, és az ellenfelét hirdetik győztesnek.
  • Kipontozással. Ha a zsűri elnök azt észleli, hogy a pontozógép monitora felnőtt és junior mérkőzésen 20, míg női és kadett mérkőzésen 15 pont különbséget jelez a két versenyző között, a mérkőzést beszünteti annak érdekében, hogy a gyengébb versenyzőt megóvja a további fölösleges ütésektől. A zsűri elnök gondot vagy egyéb rendelkezésére álló hangjelző-eszközt használhat a mérkőzés beszüntetésére. Az utolsó menetben a mérkőzés a fenti okból nem szüntethető be. A mérkőzés beszüntetését követően a zsűri elnök az eredmény közlésével egyidőben utasítja a vezetőbírót az eredmény kihirdetésére: „Győztes az X sarok versenyzője kipontozással."
  • Kiütéses győzelem (KO). Ha egy ökölvívó lent van és tíz másodpercen belül nem folytatja a mérkőzést, ellenfelét győztesként hirdetik ki. Egy ökölvívó „lent" van, vagy annak tekintendő, ha:
    • Ütés vagy ütéssorozat következtében a lábán kívül bármelyik testrésze érinti a talajt.
    • Ütés vagy ütéssorozat következtében tehetetlenül lóg a kötélen.
    • Ütés vagy ütéssorozat következtében részlegesen vagy teljesen a kötélen kívülre került.
    • Erős ütés következtében ugyan nem esett el és nem lóg a kötélen, de fél-tudati állapotban van és a bíró megítélése szerint a mérkőzés folytatására képtelen.
  • Győzelem RSC-H által. Akkor van, ha az egyik fél a fejét ért sorozatos, kemény ütések következtében képtelen a mérkőzés folytatására.
  • Győzelem ellenfél nélkül. (Walk-over) Ha egy ökölvívó a szorítóban mérkőzésre készen állva várja annak kezdetét és ellenfele nem jelenik meg, miután a hangosbeszélőn keresztül szólították, akkor megszólal a gong és három perc elteltével az első ökölvívót hirdetik győztesnek „ellenfél nélkül". A vezetőbíró felszólítja a pontozóbírókat a pontozólapok kitöltésére, összegyűjti azokat, a szorító közepére szólítja az ökölvívót és eredményhirdetés után a magasba emeli a kezét, mint győztesét.

Korhatár


  • 17 éven aluli vagy 34 éven felüli (a születés évét tekintve) ökölvívó nem versenyezhet olimpián, világ- és kontinens bajnokságon vagy nemzetközi mérkőzésen. A versenyző életkorának megállapítása a verseny első napján történik. Az első napon megállapított életkor hatályos abban az esetben is, ha a versenyző születésnapja a verseny ideje alatt lenne.
  • Kadett versenyeken az alsó korhatár 15 év, de a versenyző nem lehet 17 évnél idősebb.
  • Junior versenyeken az alsó korhatár 17 év, de a versenyző nem lehet 19 évnél idősebb.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 14
Heti: 18
Havi: 45
Össz.: 23 340

Látogatottság növelés
Oldal: Tudnivalók
Ökölvívás - © 2008 - 2024 - bokszegyetem.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »